"Taníts meg szeretni!" - ezt kéri a Férfi, midőn a Nő szemébe néz.

Ő ugyanis meg akar tanulni szeretni. Nem elégszik meg azzal, hogy eljátssza a szerelmest, tökéletesen magáévá akarja tenni a tudást.

Ez utóbbi öt szó elárulja Férfi vélt önvalóját.

Tökéletesen - hiszen ő maga is az.

Magáévá - szüksége van arra, hogy tulajdonának érezze.

Akarja - az elszántság agressziója ez.

Tenni - számára a kifejeződést a cselekedetek mutatják meg.

Tudás - ebben véli felfedezni az erőt.

Játszani nem akar. Számára nincsenek szerepek. Mindent komolyan akar venni.

Ha pedig játszani akar, könnyen belebukik.

Néha mégis kiváló színésszé válik. Nagyszerű alakításokkal igazolja tehetségét mindaddig, amíg nem azonosul a színész szerepével. S mire ráeszmél, hogy már nem a színpadon van, s az utolsó monológ valójában a saját haldoklása, drámai befejezést tervel - hiába, a tapsot már nem fogja hallani.

William Shakespeare drámái éppen ezekről a Férfi-archetípusokról szólnak. Férfiakról, akik az utolsó pillanatig is "alakítanak", s miután végzetük elé dobják magukat, kiderül, hogy a valódi főszerepet ismét a Nő játszotta. Az a Nő, aki még most is a színpadon áll.

Ahogy Rómeó, úgy Hamlet is ezeregy orcáját mutatja. Nemes célért küzd, ám végül mindketten a hazugság s az ármány csapdájába vesznek.

S ami azonos: egyikőjük sem veszi észre, hogy míg a rivaldafényben fürdetik önmaguk hiúságát, nyomukban megannyi emberélet huny ki.

Olyanok ők, mintha a Tarot egy-egy figuráját játszanák - de valahogy nem tudnak azok lenni. Hamlet tettetett bárgyúsága a Bolond ábrázatát idézi, ám végzetes hibát ejt. Nem tud valóban Bolond lenni. A Bolond száma a nulla, ami nem jelentheti azt, hogy nincs. Épp ellenkezőleg - ő hordoz magában mindent.

Ugyanakkor a Tarot szerint a nulla a "még meg nem nyilvánult száma".

Nem véletlenül beszél "gyermeki tudatlanságról". A gyermeki tudatlanság ugyanis a Férfi "játéka". Azé a Férfié, aki nem képes felismerni a hazugságokat, s azé a férfié, aki atyáinak hazugságait - amik még a múltat is meghazudtolják - erőlteti az utána jövőkre.

Akárcsak a Bolond, egyenesen a szakadék felé halad, miközben elfelejtette, hogy mivel ő "nulla", nem lehet egyedül, nem lehet önálló. Magában hordoz mindent és mindenkit, éppen ezért nem csak ő hullik a szakadékba, de magával ránt mindent és mindenkit.

Nem ismerte fel, hogy a nulla egyben az Örök Körforgás jele is. Csakhogy a visszatérés a szakadék mélyén fog megtörténni. A következő generációk gyermekeinek ezért fel kell jönniük onnan, hogy saját útjaikat járhassák.

A nulla képtelen birtokolni - mi mégis erre vágyunk. Birtokolni akarjuk társunkat és birtokolni akarjuk gyermekeinket.

Pedig egymáséi csak akkor lehetünk, ha nem vagyunk egymáséi.

Hiába vagyok Férfi, nem nyomakodhatok Beléd anélkül, hogy magamban helyt készítsek számodra. Valóban nullának kell lennem ahhoz, hogy Téged befogadhassalak.

Csakhogy a Férfiből hiányzik az, ami nélkül nem lehet nulla. Nincs benne Alázat.

Az Alázat befelé és kifelé egyaránt irányul, ám a Férfi szinte csak "kifelé él". Tesz, alkot, nemz. Áldozatot ad és nem hoz.

Ő a felfelé mutató háromszög, ahova nincs be, csak ki.

Ha a Férfi játszik is, kifelé játszik.

Azt képzeli magáról, hogy jó színész - nem pedig hiszi, ehhez ugyanis Hit kell. A Hit pedig ismét befelé és kifelé irányul.

S amikor halálos seb éri a színpadon, utolsó monológjában a Nőért zokog. Az Édesanyjáért, a Szerelméért - azokért, akik befogadták őt.

A Férfi ekkor válik a szó legszorosabb értelmében istenfélővé. Félelmét az atyai hazugságok bástyái adják, s azok a hazugságok, amelyeket önmaga épített rá, hogy a légvár ki ne pukkadjon.

Atyáitól azt tanulta (emlékszel a kezdő mondatra?), hogy Isten a saját képmására teremtette az embert - aki történetesen Férfi volt.

Mit von le ebből?

Isten Férfi, a Férfi viszont képtelen befogadni.

Hogy fog engem befogadni?

A Férfi megretten a haláltól.

Amíg ereje teljében van, úgy véli, hegyeket képes megmozgatni, hiszen teremtő erőt kapott, ám ezt az erőt is kifelé használja. Nem képes felismerni, hogy erejével önmagára is hat, befelé.

Nem ismeri fel, hogy elméje teremtő ereje sokkal nagyobb, mint testéé.

Nem ismeri fel, hogy miként Isten teremtette őt, képes ő maga is Istent számtalanszor újrateremteni. Istent ugyanis "kívül" képzeli el - ahelyett, hogy belül hinné.

Hit? Tudás? Képzelet?

A Tarot Pál apostolt említi:

Ha pedig valaki azt hiszi, hogy tud valamit, még semmit sem ismer úgy, amint ismernie kell.

(Pál apostol Korintusiakhoz írt I. levele 8:2)

A Férfi időt és lehetőséget kap arra, hogy felismerjen, kinyíljon és teremtsen.

Hosszú belső utazás kezdődik számára...