Az előző beszélgetésünkben körüljártuk a Szeretet, az erény és az önzés kérdéseit.
Bevallom, a kép akkor kezdett bennem letisztulni, amikor Osho könyve akadt a kezembe. Maradéktalanul megerősíti, sőt, kibővít Dosztojevszkij mondatát. Azt írja, a legnagyobb bajunk a Szeretettel az, hogy ellene lettünk "szocializálva".
Amint ezt átlátjuk, rögvest megértjük, miért mondja azt Dosztojevszkij, hogy az emberi erények gyökere a legmélyebb önzőség.
Osho szerint a társadalom - legyen az akár politikusok, akár papok által uralt és manipulált társadalom - mindig arra nevel, hogy másokat szeress, másokért cselekedj. Szánt szándékkal nem ad lehetőséget Buddha legelső szútrájának megtapasztalására: Szeresd önmagad.
Dosztojevszkij nyelvén ez a tanítás így hangzana: Légy önző! Tanulj meg önző lenni!
Minden érzésed, gondolatod és tetted alapjává a magad iránt táplált és a belőled áradó Szeretetet formáld. Önmagad szeretete nem egyenlő azzal, amit a mai társadalom önzőségnek, egoizmusnak titulál. Épp ellenkezőleg: valódi önmagad szeretete jelenti az ego kizárását.
Csakhogy a szocializálás pontosan ez ellen dolgozik.
Arra tanítanak, hogy szeress másokat. Ismerd meg őket azelőtt, hogy önmagad megismernéd. Olyan ez, mint házat építeni anélkül, hogy letennéd az alapkövet. Nem véletlen, ami történik: a legtöbb ház roskadozik.
Arra tanítanak, hogy másokért cselekedj. Nem kérdik meg, örömmel tölt-e el ez Téged. Osho pedig azt mondja, egyetlen olyan segítő foglalkozás sincs, amely ne az önzőségre épülne. Legyen az kórházi ápoló, szociális munkás, pszichológus, aki ne azért végezné a munkáját, mert az örömmel tölti el. Ha mégis, akkor nincs a helyén.
Az öröm nem abból fakad, hogy hasznos vagyok másokra, a társadalomra nézve. Ez az ego öröme, ugyanis felülemelkedve érezheti magát, mert ha tett valamit másokért, az számára annyit jelent, hogy ő több a másiknál.
Az önvaló öröme egészen más. Sokszor szinte megmagyarázhatatlan - mivel az ego gátat szab neki. Az ego az, ami minden érzésünket, gondolatunkat és tettünket igazolni akar. Amikor viszont olyannal találkozik, ami nem neki szól, nem tudja értelmezni. Néma marad.
Ezek a néma érzések, tettek, gondolatok az erények.
Ám csak akkor válnak valódi erényekké, ha a magad iránt táplált Szeretetből fejlődik ki.
Mindaddig, amíg önmagadat nem ismered és szereted meg, a világból is éppen akkora részt fogsz megismerni, amennyire önmagadat ismered. Ugyanúgy fogod látni, akárcsak önmagadat.
Ugyanis amíg belső érzékszerveid csukva vannak, külső világodban is csetleni-botlani fogsz.
Mai világunk éppen elég önző. Tegyük hát még önzőbbé...
