Amíg két csillag ragyog az égbolton, még tudunk hová menni, még van mihez viszonyítani. El nem tévedhetünk.

Ha már csak egy fény fog tündökölni, csak a remény marad, hogy a Szeretet csillaga lesz az.

Az életben több csillag bukkan fel, de legtöbbjük csak átvonul felettünk, majd sietve porba hull. Ahogy egyre közeledünk az Egyetlen csillag felé, egyre több hullócsillagot ismerünk fel, amelyek tüze önmagukat pusztítja. Persze, ezt nem látjuk azonnal, mert a hol a tündöklés, hol a szemünkbe hulló csillagpor vakít el. Majd a por hamuvá lesz, s holt hamvakkal a kezünkben ismerjük fel a csillogás mögötti Értéktelenséget.

A csillagok fogynak, de fényük mécsesként ragyog szívükben. El nem tévedhetünk. Ahogy fogynak az útjelzők, úgy érezzük magunkat egyre közelebb a célhoz.

Ahogy közeledünk, a fények megsokszorozódnak, s az út végén egybeolvadunk a Fénnyel, hogy benne éljünk tovább.