Az ember legnagyobb hibáinak egyike, hogy nem tudja megélni a nem-cselekvést. Úgy hiszi, az ő szerepe a mozgatás; mintha a Lét nem önmagától mozgó lenne.

Gyakran valóban képtelenek vagyunk az átélésre, a belehelyezkedésre - sokkal inkább akarunk éltetni és helyeztetni. Ám ha megfigyeled a szavakat /éltetés, helyeztetés/, mind passzív, Tőled független.

Ez nem csupán felismerés, hanem maga a csapda is: a Tehetetlenség két orcája. Ugyanis a Tehetetlenség nem csupán megadás, hanem alázat is.

Amikor ide jutsz el, a keresés köre zárul be, s minél többször teszed meg az utat, úgy válik egyre ismerősebbé. Ugyanakkor látnod kell, hogy az Ösvény nem azért tér vissza önmagába, hogy a reménytelenségbe vezessen Téged, hanem hogy ráébredj: valóban maga az út a boldogság.

A Boldogság soha sem aktív, hiszen a Boldogság nem cselekedet, hanem állapot. Boldognak lenni nem azt jelenti, hogy teszek érte, hanem azt, hogy megélem a Csendet, a mozdulatlanságot.

A "passzív Boldogság" nem csupán a Lélek síkján működik, tökéletes megnyilvánulása a szeretkezés. Hosszú perceken át vívsz harcot egyetlen pillanatért, s amikor úgy érzed, minden kinyílik előtted, tested kővé mered. Az orgazmus pillanatában tökéletesen mozdulatlan vagy.

A pillanat megélése - kezdve az együttlét kiteljesedett örömétől, Pál híres fordulatán át Buddha megvilágosodásáig - mindig tökéletesen passzív. A Boldogságot nem én mozgatom, Ő ölel át engem.

Ilyen volt Születésed pillanata és ilyen lesz Halálodé is. Előtte és utána szüntelen a mozgás.