Ez állt a delphoi jósda bejáratán.

De ki is vagyok én, és ki is vagy Te? Tudjuk-e egyáltalán, hol keressük önmagunkat?

Ha önmagadat keresed, ne magad elé, magad mögé nézz! Ne magadon kívül, hanem belül keresd!

Ami előtted és kívüled van, azzal csak azonosulsz. Nem más, mint egy szerep, egy maskara, amelyben élni tudod jelen életedet. Ami kívül és előtted fekszik, mind változó.

Ám a változó nem létezik változatlan nélkül. Ez az, amit szüntelen keresünk, kutatunk. Feltéve, hogy ezt tesszük, és nem feledkezünk bele az azonosulásba.

Milyen furcsa: pont egy jósda falán állt ez a felirat. De hiszen ez engem késztet cselekvésre, noha éppen azért megyek jóshoz, hogy ő monjda meg, ki vagyok.

Ezért járunk annyian pszichiáterhez, ezért sérül az a részünk, amelyet nem táplálunk. Csakhogy a tudomány nem képes a megfelelő ellátásra, mivel kifelé és előre tekint. A gyógyszerek nem jelentenek megoldást, mert ahelyett, hogy segítenék az önvizsgálatot, egy olyan állapotot hivatottak fenntartani, ahol minderre képtelenek vagyunk.

Ez sem véletlen. Ugyanis ha egyre többen eszmélünk fel ebből a "mélyaltatásból", és megismerjük önmagunkat, - öntudatra ébredünk! - összedőlne az a légvár, ami eddig látszólagos bizonyosságot adott. Akkor be látnánk a fal mögé. 

Mivel már elfelejtettünk belülre és magunk mögé nézni, mindezt másoktól várjuk. Kiestünk a tengerélményből, noha egy belső erő, egy örökkön mozgó alkatrész hajt minket előre, állandó hiányérzetet, megmagyarázhatatlan boldogtalanságot, szűnni nem akaró nyugtalanságot ébresztve bennünk. Valamit keres.

Elfelejtettünk sok mindent. Viszont a láng ott ég belül, csak amíg képesek vagyunk megőrizni a fény egy kis szeletét, képesek leszünk visszatérni és rátalálni a Fényre. Ám ehhez egy gyertya kevés. Sok-sok lángnak kell egyesülnie.

Viszont minden láng eggyel többet jelent!