Talán nem megfelelő címet választottam.

Hova is tekintek?

Magamba. A mélybe? Vagy a magasba? Avagy ez már más dimenzió, ahol nincs alatta és felette? Ám nem is egy vonal, ahol lenne előre és hátra.

Ha ez a kérdés foglalkoztat, abból tudom: jó helyen járok. S itt felbukkannak felismerések, párhuzamok, karmák, kapcsolatok, összefüggések.

Több ez, más ez annál, mint látni a jelent, s a múltat. Amikor jelenről és múltról beszélünk, valójában megakadunk egy ponton, ahonnan nem tudunk kimozdulni. Ekkor még csak az "első szinten" vagyunk, s bár megpillanthatunk összefüggéseket, azok mögé már nem látunk. Amikor viszont magamba, az Ős Tenbe tekintek, ennél többet látok.


Persze: mindig többet akarunk látni, éppen azért, hogy ami velünk történik, azt meg tudjuk magyarázni. A magyarázattal pedig az álbiztonságot akarjuk megteremteni. Tudjuk, hogy ez nem az Igazság, de kell valami, szükségünk van kábítószerre, hogy átmenetileg jól tudjuk érezni magunkat.

S ha elmúlik a hatás, ha "kijózanodtunk", máris újabb hazugságra van szükségünk, hogy továbbra is meglegyen a hamis komfortérzetünk.


Viszont ha megtalálod a Magadba tekintést, rájössz, hogy a Hazugság csupán a felszínen létezik, csak ott életképes. A gyökere viszont itt van, Bennünk. S innen nem csak a gyökeret látjuk, hanem azt is, hogy a föld felett virág nyílik, vagy gaz fedi el. Ezt a kertet innen kell ápolnunk.

Ha megtalálod ezt a "helyet", egyre több ajándékkal fog meglepni. Velem ezt teszi. Nem csupán ebben a testben láthatom magam. Tudom, ez mit jelent. Ez az, ami az Alázatot szüli. Itt értem meg a tanításokat. Itt van a tő, melyről megannyi levél és virág hajt, de mindez ugyanazon növényből sarjad. S ha eljön a Tél, s a virágok elhervadnak, a zöld hajtások engedelmeskednek a természetnek, akkor is tudni fogom, hogy a növény legbelül él.