Két csillag jelent meg az égen. Fényévek választották el őket egymástól; nem látták, nem tudtak egymásról. Játszottak önmaguk csillogásával, fürödtek a Nap fényében, s minden éjjel hű társként kísérték a Holdat.

Hol mosolyogva, hogy könnyes szemmel nézték az Univerzumot. Tudták, hogy útjelzők, akikben megannyi teremtmény gyönyörködik. Szerelmes párok választották őket magukénak, s nézték őket, mikor távol voltak egymástól. Mások hazatért szeretteiket látták bennük, s imádkoztak hozzájuk.

Ám az Alázattal, Szeretettel végzett szolgálat nem enyhítette magányukat. A Holdvilág mellett keresték egymást, s álmukban elképzelték a másikat.

A Végtelenség pedig megadta nekik mindazt, amire szívük szomjazott. Tudták, érezték, hogy egyedüllétük feloldódik, minél nemesebbek lesznek. Önmagukat ragyogtatták s fényeskedtek. A csillogás pedig útjára indult, hogy megkeresse ugyanazt a Fényt.

S ahogy az Évszakok váltották egymást, miként a körforgás újra és újra drámákat, regényeket játszott, fényeik egyre közelebb kerültek egymáshoz. A Törvénynek nem lehetett parancsolni, ahogy egyre közelebb és közelebb hozta őket egymáshoz. Már látták egymást, fényük sokszorozódott egymás fényében, szívük lelkük mosolygott, majd a két csillag egymásnak ütközött.

A valódi Szeretet hozta meg számukra a Beteljesedést. Egyetlen pillanatig sem tiltakoztak, csak halk imával szívükben egyet kértek: "a Te akaratod legyen meg, s ne az enyém". Így a két csillag egymásban újra eggyé lett, s önmaguk feláldozásából új élet, új csillag született.

A körforgás pedig folytatódik az Idők végezetéig.

Egykoron Te is csillag voltál, aki a Szeretetet megváltotta, s önmagát feláldozva új életnek adtál helyet. S én, mint öntudatlan, parányi teremtmény nem láthattam a Fényt, ahonnan elindultam, csak a sötétséget, amely körbeölelt, de a Fény, amelyet akkor bennem gyújtottál elűzte az árnyakat.

Ma már nem csak a magam fényét, hanem a Tiédet is látom, és felismerem. Valahol, fényévekre tőlem két csillag ugyancsak új életet szült magából, ugyanazzal a ragyogással, amelyet szívembe ültettél, s a két Fény elindult egymás felé. Közeledik. Tudom, érzem, s már látom is.

S ahogy mi magunk is egyre közelebb kerülünk, a Fény egyre szebb, egyre pompásabb lesz; útjában a sötétség, mint a Vörös-tenger kettéválik, mert az Igaz Szeretet előtt ő maga is fejet hajt.

Az Igaz Szeretet végül győzedelmeskedik, s a két csillag újra és újra meg fogja találni egymást.