Haj regő rejtem,
hová, hová rejtsem...
Hol, volt, hol nem:
kint-e vagy bent?
Régi rege, haj mit jelent,
Urak, asszonyságok?
Ím szólal az ének.
Ti néztek, én nézlek.
Szemünk pillás függönye fent:
Hol a színpad:
kint-e vagy bent,
Urak, Asszonyságok?

Így szólítja meg a nézőt, hallgatót a regös Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című művében (a szövegkönyvet Balázs Béla írta).

A mű különlegessége (Bartók zenei és Balázs Béla írói zsenialitásán kívül), hogy akárhányszor nézem, hallgatom, minden alkalommal egy újabb szikra pattan ki belőle, és gyújtja meg elmémet, szívemet.

Ki vagyok én? Kékszakállú? Judit?

Hol a vár? Bennem?

Az izgalom, a feszültség egyre jobban fokozódik, ahogy haladunk ajtóról-ajtóra. Mik ezek az ajtók valójában? Lelkünk mély bugyrai, melyeket magunk előtt is zárva tartunk. S lám, a szerelem képes feltárni azokat.

Ám a tiltakozás is végigkísér bennünket. Nem akarom, hogy a másik megismerjen. Miért nem vagyok jó így Neked? Miért akarsz még többet tudni rólam? Szívem kriptáit súlyos vasbeton fedi; ne zargasd a holtakat!

Megyek mégis utánad, bár megrémítesz. Nem csak az vagy, akit eddig ismertem. Felsikoltok félelmemben. "Félsz-e?" - kérded. Hangod megnyugtat, s árnyékodban már a Nap ragyogását ismerem fel.

S minél több ajtó nyílik meg, ahogy a fény egyre inkább utat tör magának, az utolsó ajtónál újra sötétbe borul minden.

Megfejtettél, s ezzel megöltél mindkettőnket! Oda akartál látni, ahonnan nincs visszaút. Ezért zártam magam kőfalak közé, mert a Fény nem kívülről érkezett, mindig is bennem ragyogott. Tudtam, hogy kint sötétség van. Olyan sötétség, mely megöli a Fényt. Mindenáron látni akartad a Fényt, be akartad engedi, de magadat lezártad, nem lettél befogadó, így elégtél benne.

Aki érti és érzi a Fényt, kérdés és feltétel nélkül képes azt befogadni - feltéve, hogy önmagát már befogadóvá tette. Bennem is és Benned is ott kell lennie a Lángnak és a Befogadásnak is.

Ahhoz, hogy Téged megteremtselek, előbb magamat kell megteremtenem. Minden innen, az én benső Fényemből fog kiindulni, és egymás Fényének keresésére indulunk.

Ha magadban nem is gyújtottál még Fényt, a keresés ettől függetlenül beindul. Ekkor jönnek a füstbe ment, boldogtalan párkapcsolatok, kiábrándulások, menekülés az italhoz, drogokhoz, gyógyszerekhez.

Hajszolod a szexualitást, de minden aktus után idegenkedve nézed a másik arcát, netán képzeletedben valaki mást jelenítesz meg.

A szexualitást legtöbbször úgy éljük meg, hogy csak a nemünknek "megfelelő" oldalt akarjuk benne képviselni. Ebben pedig a médiában válogatás nélkül ömlő pornográfiának is nagy szerepe van. Ha megnézel néhány filmet, magad is láthatod, hogy az aktusok egy kaptafára készülnek (szinte kivétel nélkül azonos a "koreográfia"), a férfi erőltetve, vad hévvel, szinte állatias szintre alacsonyodva "végzi a dolgát", a nő pedig passzívan "élvezi" (vagy inkább elszenvedi) mindezt.

Persze egy idő után minden lankasztóan hat ránk, és elindulunk, hogy valami újdonságot keressünk. Tantra - itt lesz a megoldás. Igen ám, csakhogy ebből is csupán a testi érintkezés érdekel bennünket - a másik oldalról megfeledkezünk. A szex lényege: hús a húsba.

Nézz körül: egyre több a szexuális perverzió, ám legalább ugyanannyi szexuális problémával is találkozunk. Ami pedig a fizikai síkon megjelenik, kivétel nélkül egy magasabb oktávból érkező kivetítés. A magasabb oktáv mindig abba az irányba kommunikál, ahol számunkra érthető jeleket adhat.

Ezzel meg is kezdődik az ördögi kör: ha a testemnek van baja, hát elhárítom. Tüneti kezelést alkalmazok. Krónikus betegségeink valójában logikus betegségek, mivel nem Kronosz, hanem Logosz szüli őket!

Vakon keresünk valamit. Valahol bennünk él, de nem vagyunk "jó anyák" és "jó apák", mivel nem gyermekünkért cselekszünk. Fordítva működünk, s ha elhagyom az idézőjeleket, és megnézek néhány családot, sajnálattal kell látnom, hogy a fenti megállapítás helytálló.

Gyerekeinket a magunk képére akarjuk formálni. (Ébresztő: Istent akarunk játszani!)

Korábbi írásaim között találsz olyanokat, melyek Egy születendő gyermekhez íródtak. Ha ma írnám őket, a címük ez lenne: Születendő gyermekekhez. Az Élet megadta számomra azt a csodát, hogy amit Keresztapaként élek és fogok megélni, úgy élhessem, hogy saját gyermekem szemei előtt szerepelhessek, és elmondhassam neki: Rád is így készülök. Téged is így foglak várni.

Az Élet másik nagyszerű ajándéka, hogy tanár lehetek. Ezáltal tanultam meg valamit: térdelj le a gyermekek előtt és kérd, hogy ők tanítsanak Téged! Időm egyre fogy, már csak egy hónapig lehetek mostani "gyermekeim" között. Ők pedig már hosszú évek óta benne vannak abban a körben, ahol ha ezt megtenném, nem csupán nem értenének, de többé nem is látnám őket.

Addig tedd hát meg, míg nem késő! Ne feledd, egyszer nem lesz holnap!

A függöny pedig már fent van: ez a színdarab Rólad szól ... és mindannyiunkról!

Keserves és boldog
nevezetes dolgok,
az világ kint haddal tele,
de nem abba halunk bele,
Urak, Asszonyságok.
Nézzük egymást, nézzük,
regénket regéljük.
Ki tudhatja, honnan hozzuk?
Hallgatjuk
és csodálkozunk,
Urak, Asszonyságok.
Zene szól, a láng ég.
Kezdődjön a játék!
Szemem pillás függönye fent.
Tapsoljatok majd, ha lement,
Urak, Asszonyságok.