Most és Végtelen.

Haladjunk tovább e tengely mentén.

Vajon a Most egy részét jelenti a Végtelennek, vagy éppen fordítva?

Temetőben sétálva tekintetem a feszületekre figyelt. Gondolataimban arra a kérdésre kerestem a választ, vajon miként kapcsolódott be a kereszt szimbóluma a Halál tárgykörébe. Tudjuk, hogy Jézus kereszthalált halt, ami korának legbrutálisabb kivégzését jelentette. Ám maga a kereszt Jézus életénél korábbra mutat vissza.

A kereszt sok jelkép kiindulási pontját képzi, rengeteg stilizált változatával találkozhatunk. Nézzük most meg a legegyszerűbben. Két egyenes találkozásából jön létre: egy függőleges és egy vízszintes egyenes egy ponton metszi egymást. Mit akar ez jelenteni, s miként jelképezi egy ember életét (és halálát)?

Kisiskolásként a számolást számegyenes segítségével tanítják. Eleinte a természetes számok halmazán, majd később a negatív számok is megjelennek, majd a gyermekek rádöbbenek, hogy a számegyenes valójában végtelen. Egyik irányban sincs lezárva.

A vízszintes tengely így az én értelmézésemben "az élet végtelen körfogását" jelöli, míg a rá merőleges tengely azt jelképezi, hogy a végtelen egy szeletében, az örök színház egy színművében ezt a szerepet játszottad, ezzel a névvel, ennyi időn keresztül. Ez a szerep valahol kezdődött, és valahol befejeződött, de a Nagy Színmű nem itt kezdődött és nem itt ért véget. Valahonnan jött és most is tart valahová. Végtelen.

Az idő így értelmét veszti, pontosabban csak a saját dimenziójában van jelentése, sem afelett, sem azalatt. Ugyanúgy, ahogy a tér is lehullik. A felfelé haladás nem magára épít, hanem elenged!

A művészet pedig éppen ott keresendő, ahol dimenziók találkoznak, s egységet alkotnak. Most és Végtelen a művészetben (de nem csak benne!) feloldódik, s nem ellentétet, hanem szintézist képez.

Mindaz, amit mi ellentétnek nevezünk, nem ütközni, hanem összeolvadni, egymásban feloldódni vágynak. Ahogy Weöres Sándor írja a János-evangélium egy apokrif fordításában: "Oldani vágyom és oldódni vágyom." (A teljesség felé)

Ez maga az univerzizmus tanítása, ez bújik meg a Jing-Jang jelében. Az "ellentétek" nem küzdenek egymás ellen, hanem egymásért harcolnak! Tudják, ahogy egyikük nem létezhet a másik nélkül, s hogy nélkülük nincs egyensúly.

Nézzük, miként jelenik ez meg a zene legkisebb egységében, a hangban. Vegyünk most egy törzshangot - a példa kedvéért legyen ez egy g hang. Ha ezt a g hangot felemelem egy fél hanggal, úgy gisz-nek fogom nevezni (ez egy kis szekunddal magasabb a g hangnál, tehát a kettőjük viszonyát egyessel jelölhetem). Amennyiben ezt a gisz hangot tovább módosítom, elérem az a hangot, ugyanazon viszonyszám értelmében, miként g és gisz aránylik egymáshoz. Ha viszont a g és a hang kapcsolatát tekintem, úgy már két félhang távolságáról beszélek (nagy szekund), tehát arányszámuk 2 lesz. Ez a folyamat pedig a végtelenségig folytatható.

Mi is történt itt? Egy hangból megszületett egy másik hang (amelyek, ha együttesen megszólaltatjuk őket, kellemetlen, diszharmónikus hangzást fognak eredményezni), majd egy újabb disszonancia születésével a legelső hanggal együtt már sokkal jobban csengő, konszonánsabb hang született. A diszharmónia célja tehát a harmónia elérése volt, a disszonancia konszonanciára törekedett.

Két erő együttes fortyogása egy új születését hordozta magában, amely ugyanezt a folyamatot fogja végigjátszani, hogy önmagából újabb harmóniát szülhessen. Jing és Jang erejének egyformának kell lennie, hogy képesek legyenek egymásért egyaránt tenni. Halhatatlanságuk éppen ebben rejlik.

Az ember sajnos ezt már egyre nehezebben képes felismerni. Nem önmagát hibáztatja, a probléma okát mindig másban, önmagán kívül keresi. Csak "kicsiben" képes gondolkodni, nem pedig "globális" mértékben. Azt hiszi, hogy "az a másik" tőle független - mert nincs vele egy, jól behatároható térben. Úgy képzeli, "ő nem az én darabomban szerepel - miért törődnék hát vele". Nem látja, hogy a színház, a színpad óriási - nagyobb nála! A nagyobb pedig csak a kisebből tud felépítkezni. Ha az alapzat nem áll biztosan, a földszint is be fog omlani, nem hogy az emeletek.

Ahogy azt sem látja, hogy ő nem csak Jing-et, vagy Jang-ot képviseli: mindkettő önmaga, mindkettő Egy. Nem hajlandó résztvenni a játékban, az erők egymásért vívott harcában. Ne feledd: Harcművészet létezik, küzdelem-művészet viszont nem; a két szó nem kapcsolódhat egymáshoz. Ahogy korábban említettem: a művészet lényege a szintézisben rejlik. Önmagamért - kizárólag saját céljaimért, érdekeimért - vívott harc nincs, az már küzdelem, sőt: vak csata. Önmagadból, saját Középpontodból kell kiindulnod, de tudva azt, hogy minden, amit teszel, nem csupán érted van. Nem csak tetteid, de gondolataid is ugyanúgy meg fognak jelenni mások életében is - mert az Élet Egy!

Amikor álmodozunk "életünk párjáról", rengeteg kritériumot szabunk, komoly elvárásokat támasztunk. Számtalan tulajdonságot vonultatunk fel, ám a kérdést ritkán tesszük fel magunknak: vajon mindez bennem is megvan? Majd pedig csodálkozunk sorozatos csalódásainkon, amikor is "álmaink asszonya / férfija" nem az, akit vártunk, akit magunknak elképzeltünk.

A zenei akusztika tudománya a zenei hangot 3 tulajdonság alapján definiálja. Azt viszont tudnunk kell, hogy egyetlen hang önmagában nem értelmezhető, csak is a többi hang alapján. Ennek értelmében egyetlen hangnak rendelkeznie kell az összes hang tulajdonságával. Ettől válik zenévé, s a hangot ez különbözteti meg a zörejtől.

Ahhoz, hogy összeolvadhassak, feloldódhassak a Társamban, az Ő tulajdonságait magamban is meg kell teremtenem. Különben nem tudjuk értelmezni egymást, és önmagunkat sem.

A valódi Szerelem a legfantasztikusabb zene. Erre mindannyian vágyunk. Ám ahhoz, hogy meghallhassam a legszebb muzsikát, magamban is zenélnem kell. A zörejt csak a zörej érti meg.