Ki lettünk-e űzetve?

Ez az a kérdés, amely mint kulcsgondolat megragadt bennem, mielőtt e sorokat írni kezdtem. Ahhoz, hogy választ kapjunk, nem indulhatunk innen, máshonnan kell körülnéznünk.

Mindenekelőtt tudnod kell, hogy az igazi mélységek akkor nyílnak meg előtted, ha képes vagy levetned magadról a Rád rakódott szerepeket. A tisztaszobába nem léphetsz poros kabátban és sáros csizmában. A régi parasztházakban a tisztaszobát különös megbecsülés övezte. A ház lakói sem használták.

Lelkünknek is van ilyen tisztaszobája. Ahhoz, hogy ide beléphessünk, le kell csendesednünk, s minden hozadékunkat a küszöb előtt kell hagynunk.

Az életben betöltött szerepeinkkel azonosulva csak a teljes kép egy-egy szeletét látjuk, attól függően, hol a mi helyünk a képen. Arról viszont gyakran megfeledkezünk, hogy nem csupán egy-egy színfoltot képviselünk, hanem mindezt mi magunk is festjük.

Ezen a ponton kezdünk el közeledni a kérdéshez. Ugyanis, ha mi magunk aktív szereplői, és szerzői is vagyunk életünk színművének, akkor tulajdonképpen mit is csinálunk magunkkal, és ezzel együtt egymással?

Sokat foglalkoztatott a kérdés, hogy mi lett volna Éva és Ádám másik választása, ha nem a Tudás fájáról esznek. Mi a Tudás ellentéte? A Tudatlanság?

Az évek során egy új felismerésre jöttem rá, ami e sorok megfogalmazása közben rajzolódott ki bennem. A legfontosabb: nem azzal kell kezdeni a kérdést, hogy ki követte el a hibát, hanem azzal, hogy lehet-e ezt hibának nevezni.

Azon rágódni, hogy mi lett volna ha az első emberpár nem harap bele az almába, komikusan szólva nem aktuális. Ez úgy nézne ki, mint háttal megkísérlni bemenni egy csukott ajtón.

Ez a lépés ugyanis elkerülhetetlen ahhoz, hogy megalkossuk az embert. Ám valamit elfelejtünk: ha kizárólag bibliai szemszögből nézzük is a történteket, akkor is figyelembe kell vennünk, hogy ahonnan és ahova ki lettünk űzve, mind ugyanazon Felső Értelem alkotása. Ez az, amit nem veszünk észre, pedig a szemünk előtt van.

Mit jelent ez? Azt, hogy a Magból termés lett, s mi eddig a föld alatt rejlett, most ért kalászt lenget a szélben. A gabona a Természet rendjének megfelelően viszi véghez sorsát, és nem azért, mert öntudatlanul kiszolgáltatja magát - ezt csak mi képzeljük így -, helyette a Természet erőit szolgálja. Hatalmas különbség. Gondolj csak bele, ha minden egy Legfelső Értelem műve, akkor lehetetlen, hogy ne rendelkezzen ugyanazzal az Értelemmel, amelyből származik.

Szolgálat és szolgálatás - korábban már beszélgettünk ezekről. Íme, itt vannak újra. Mi, gyakran érezzük úgy, hogy ki vagyunk szolgáltatva. Ilyenkor eldobjuk a tollat, és azt mondjuk, valaki más írja az én könyvemet, hát tessék, csináld, én pedig megmutatom, milyen rossz nekem." Ha valóban rossz nekem, miért nem vagyok hajlandó változtatni rajta?

Azért, mert így megszabadulok a felelősségtől, pontosabban úgy gondolom. Ugyanis a szolgáltatáshoz - és így a kiszolgáltatáshoz - nincs szükségem felelősségre, szemben a Szolgálattal.

Mit csinálok? Becsapom magam. S ha nem ébredek időben, a saját hazugságom tengerébe fojtom magam. Elkezdhetek úszni, de "a Víz az úr". A túl sok hazugság teljesen legyengít, s elnyel az ár.


Térjünk vissza a paradicsomi jelenethez. Tehát megtörténik a bűnbeesés. Már maga a szó is árulkodó: valójában vétkezésről van szó, ugyanis a bűnbe nem tudok beleesni, hanem csakis elkövetni tudom azt. A Biblia itt ködösít, "a fordítás torzít". Két szereplő kap negatív előjelet: a kígyó és Éva - mintha nem is a Nagy Rendező írta volna bele őket a történetbe. Ezzel kezdődik el a hazugságok nagy játszmája: a tagadás, a hárítás kezdőlöketet kap és ad.A Nő itt kap megalázó címet, aminek későbbi alárendeltségét köszönheti.

Bennem viszont felharsan egy újabb kérdés: Ha Ádám valóban Férfi, miért megy a Nő után, és miért löki bele magát a csapdába?

Folyton folyvást hangoztatjuk férfiúi logikánkat, racionalitásunkat, erre tessék. Férfitársaim: nyissátok ki szemeiteket! Magunkat tesszünk nevetségessé!

Büszkeség ... Büszkeség az is, hogy hibáinkat másra hárítjuk? Büszke vagy arra, hogy hazugságban éled az életed, hogy hazug kapcsolatokban élsz, hogy hazugsággal neveled a gyermekeidet?


Ki lettünk-e űzetve? Kiűzettettük magunkat.

A helyzet mindaddig fikarcnyit sem fog változni, amíg egyetlen érmét is dobunk a gépbe.

A Tudást választottuk, ám valójában csöppet sem vagyunk tudatában annak, minek vagyunk a birtokában. Pontosabban: mi csak a birtoklást látjuk, és csak azt akarjuk kiélvezni. Nemcsak a hibáinkat vetjük mások elé, azt is elvárjuk, hogy kertünket is más gondozza, mi csak a virágokban gyönyörködjünk és együk a lédús zöldségeket, gyümölcsöket. Dolgozni nem akarunk.

Teljesen más fogalmaink vannak - nemcsak a munkáról. Pontosabban: mindennek birtokában vagyunk (nem pedig mi birtokolunk), csak a kulcsot eldobtuk, s most unottan, s elkeseredetten ülünk a szemétdomb tetején. Ám mivel nem szeretjük az elkeseredést, gyorsan felváltjuk azt haragra és más(ok) hibáztatására. Az mindjárt jobb.

Ahogy korábban fogalmaztam: a hazugság nyugtató. (A mondat viszont megfordítva is igaz.) Pedig esély mindig van. Még van lehetőség a változtatásra - viszont nem holnap. Rendet kellene rakni, s ennek eredményeként mind a kulcs, mind az ajtó előkerülne. A Büszkeséget pedig az az érzés szülné meg, hogy képesek voltunk mindezt megtenni. Így lenne értelme a Férfiasságnak, s ezáltal a Nőiesség is régi fényében ragyogna.

Ne feledd, a toll a Te kezedben van.