Engedj újra álmodnom Veled,

S a Telihold fényénél

Látni arcod,

S fognom kezed.

Engedd újra zengnem neved,

Hogy a Csönd sötétjében

Esdeklők lámpása legyen.

Vállam fejed párnája,

Bőröd testem paplana -

Egymás mellett virrasztva

Nézvén az eget, hogy

Ragyog ezeregy csillaga.

Karod szorít, s mint a méz:

A fájdalom édes tüze éget.

Mint kósza percet, kutatod

Szememben a mindenséget.

A Te lángod, mi benne ég,

A Te szépségedben fürdik, ragyog,

A Te neved néma őre,

S Téged lát, mint örök Álmot.