Elsősorban a félelmekről szeretnék beszélgetni Veled.

Nem mindennapos témaválasztás, és nem olyan, amiről egy hosszú nap utáni tea mellett szoktunk csevegni. Valahol ez is tabu.

Embertársainkkal folytatott beszélgetéseink során keveset szólunk arról, mi az, ami létező és mi az, ami nem létező. Pedig csak ez önmagában is tartalmas beszélgetéshez vezetne.

Nem sokkal ezelőtt kaptam egy e-mailt egy barátomtól, amiben egy prédikáció állt, érdekes módon a labdarúgásból merítve mondanivalóját. Elvégre a footballról beszélni aktuális, mégis oly kevésszer nézünk az aktualitások mögé. Meg van nevezve, be van csomagolva, ennyi elég -elfogadjuk így.

A példabeszéd vége arra világít rá, hogy számtalan mérkőzésre került sor, ahol a hosszabbítás, a végső küzdelem hozta meg a döntő eredményt. Ez által arra bíztat, hogy mi magunk is az utolsó percig akarjunk tenni.

Megengedhetem-e magamnak, hogy hátradőljek, s azt mondjam: "Én már megtettem a magam részét, most ti következtek"?

Ha meg is tenném, tudom, hogy csupán olcsó színjáték lenne. Nem az igazi ok irányítana -hanem éppen a félelem.

Ha tudom azt, hogy még áll előttem idő és lehetőség, akkor vajon miért tenném meg? Élek még? Akkor még van előttem valamennyi idő. Van időm? Akkor lehetőségem is van.

A nem-cselekvés és a nem merek cselekedni között hatalmas szakadék tátong. A nem-cselekvést már megelőzi a cselekvés. Már megtettem mindazt, ami fontos, a magot elültettem. Ahhoz, hogy a nyár elhozza a virágzást, ősztől egészen idáig munkálkodnom kellett. A természet törvényei fölött nem parancsolhatok. Ez a türelem időszaka.

Hiszem, hogy legtöbb problémánk éppen abból fakad, hogy nem tudjuk megkülönböztetni a cselekvés és a nem-cselekvés időszakait életünkben. Erre természetesen szükségünk van, hiszen meg kell tanulnunk, meg kell tapasztalnunk mindezt. A gond már csak abban áll, hogy tapasztalatainkat nem tudjuk, vagy nem akarjuk megélni.

Ugyanis nem az a fontos, mi minden áll mögötted, hanem az, miként élted meg azokat. Egyáltalán megélted-e.

S hogy hol leledzik a félelem? Olykor a cselekvésben, máskor a nem-cselekvésben.

Ugyanakkor nem magában a cselekvésben, vagy a nem-cselekvésben létezik a félelem. A félelem kizárlólag bennem és Benned létezik. Miért fontos ezt felismerni?

Diagnosztizálás - ez az orvostudomány első lépése, ha egy betegséget kezeli akar. Először fel kell ismernie, meg kell neveznie -enélkül tehetetlen. Azt viszont elfelejtjük, hogy a beteg éppen annyira felelős a gyógyulásért, mint az orvos. Ehhez a betegnek tudnia kell fogadnia a diagnózist. A legtöbb esetben a betegek a diagnózist úgy fogadják, hogy a betegség valami kívülről jött, rátapadt rossz. Hárítani kezdenek.

Ha mindenáron hazudni akarunk, és csak is azt tudjuk elfogadni, hogy a betegség kívülről jön, valamit akkor is tudnunk kell. Ahhoz, bennem megragadjon, táptalajt kell biztosítsak számára. Befogadóvá kell válnom.

Kellemetlen, sőt, fájó ezzel szembenézni. Pedig ez Törvény -az élet minden területén ez a Logosz.

A Logoszban nincs ártatlanság, csupán egyforma felelősség.

Mi pedig inkább ártatlannak szeretnünk tűnni. A beteg is ebbe az álruhába bújik. Az ártatlannal ugyanis foglalkoznak. A beteget látogatják, elhalmozzák (látszólagos) szeretettel.

Akkor miért is legyek egészséges? Ha egészséges vagyok, alig foglalkoznak velem, most pedig mindenkinek van egy-egy kedves szava felém. Figyelnek rám, ezt máskor nehezen, vagy egyáltalán nem érem el.

Íme, itt érhető tetten a félelem. Így gondolkozunk, még ha nem is mondjuk ki -mivel félünk ezzel szembenézni, és félünk megfogalmazni.

Márpedig legtöbb betegségünket a magunkban hordozott félelem által szüljük, a magunkban dédelgetett félelem az, amely táptalajjá válik bennünk.

Amitől leginkább rettegsz, magadhoz vonzod. "Szeretem a napsütést" -ezt kevésszer hallom. Azt viszont egyre gyakrabban, hogy "Félek, le ne égjek".

Talán még emlékszel, korábban egy egész világ rettegett az ún. új influenzától, a H1N1-től. Mint a "zsákos embertől", úgy féltek tőle, és reszkető combokkal futottak előle. A tömeges félelem pedig nagyszerű volt arra, hogy -csak Magyarországon- több millió vakcinát lehessen eladni.

Az emberek zöme pánikhangulatban szaladt a háziorvoshoz, hogy megkaphassa a védőoltást. Arra már kevesebben gondoltak, hogy a védekezés mindenki saját felelőssége, és mindenkiben ott lappang az "ellenszer".

Gyermeki hisztériában égtek millióan. Csakhogy a gyermek bölcs. Idővel felismeri, hogy a "zsákos embert", akitől retteg, nem létezik, egyedül az ő elméje táplálja.

Ráébred a létezőre és a nem-létezőre. Megtanulja és megtapasztalja, hogy rajta kívül csak az létezik, ami benne már megfogant. 

Amikor félelemről beszélünk, általában két fogalom ötlik eszünkbe: a pánik és a fóbia. A lélektan meghatározása szerint a pánik tárgynélküli, míg a fóbia tárgyilagos félelem. A fóbiát tudjuk mihez kötni, a pánikot nem.

Azt viszont elismeri, hogy mindkettő a félelemben gyökeredzik. Úgy vélem, ennél többről van szó. A tabuknál beszélgettünk arról, hogy a félelem tapasztalás hiányában is születhet. Hiedelmeink, sztereotípiáink ugyancsak a félelmet erősítik. 

Nem csupán azért van nehéz dolgunk ezekkel szemben, mert mély gyökereket eresztenek bennünk, hanem azért is, mert a félelmet nem elég semlegesíteni, hanem arra törekszünk, hogy az ellenkező oldalra állítsuk. Ha a félelmet negatív előjelűnek képzeljük el, elmondhatjuk, hogy ha zérusra akarjuk visszaállítani, akkor pontosan akkora "mennyiségű" pozitívumra van szükségünk, amekkora a negatív rész abszolút értéke. Ha viszont pozitív oldalra akarjuk billenteni a mérleget, több pozitívumra van szükségünk.

Csakhogy ezt adott helyzetben nem látjuk át, csak arra figyelünk, miként kerültünk ide. Elfelejtjük azt is, hogy mindig jelenben létezünk, így nem érdemes azzal foglalkozunk -pontosabban: nem érdemes azon rágódnunk-, miféle múltbeli hibáink árán kerültünk ide. Most vagyunk itt, és ez ellen csak most tehetünk.

Még valami. A nem nem fordít vissza. A nem a félelem szava. Gondolj vissza: "Nem akarok leégni." Vagy: "Félek, hogy elkapom a betegséget, nem akarok beteg lenni". Mindezen gondolatoknak -főleg ha ismétlődnek és gyakran térnek vissza- következményei a következők lesznek: leégek - megbetegszem.

Ismét visszatérnék a fentebbi matematikai következtetéshez. Ha benne vagyok egy helyzetben -különösképpen ha negatív tartományban vagyok-, a nem csak halmozni fog, nem pedig segíteni. A nem itt viszont nem a negatív előjelet képviseli, tehát ez esetben nem a pozitív oldal felé fogok elindulni.

Egy példa erre: a "Rosszul vagyok"-ra nem megoldás a "Nem vagyok rosszul". Ez csupán felhívja a figyelmemet arra, hog rosszul vagyok, kihangsúlyozva azt. "Nem vagyok rosszul" = rosszul vagyok, és ez félelmet indukál bennem.

Korábban beszélgettünk arról is, hogy félelmet meg kell nevezni, mert csak azon tudunk változtatni, amit nevén nevezünk. A nem itt sem segít, csak félreértések sorához vezet. Ha valamin változtatni szeretnék, és meg akarom nevezni, azt kell mondanom: "B" -nem pedig "Nem A".

A szabad akaratban -sőt, már magában az akaratban- benne leledzik a teremtés mágiája. Adott a lehetőséged arra, hogy teremts. Ahhoz viszont, hogy valamit létrehozz -hogy létezővé tedd-, először magadban kell megformálnod. A színész a szerepet akkor alakítja hűen és hitelesen, ha magában már él -ha már egyszer megélte. A festő a képet először magában alkotja meg, a benső képet vetíti a vászonra. A zenész akkor játszik hitelesen, ha a kottára vetett zene már benne is megszületett.

Minden Belőled indul ki. Ez a Logosz -ahol nincs ártatlanság. Felelős vagy mindazért, amit magadban formálsz -a félelmeidért is. Kollektív felelősség csak az egyéni felelősség által alakulhat ki.