A tegnapi nap folyamán olyan kegyben volt részem, amely önmagában is megérdemelne egy beszélgetést, de mint később kiderült, ez csupán ugródeszka volt. Megerősítés abban, hogy nem csak egy úgy van,  valamint megerősítés abban, hogy nincs járatlan út.

Egy kiállításon találtam magam, ami a mindenkori emberi élet jelentősebb fordulópontjait és kérdéseit dolgozza fel mai köntösbe bújtatva, ám az egyház, a vallás szemüvegén át nézve. A falakon bibliai idézetek. Ha egy mondatban kellene összefoglalnom, azt mondhatnám, az idézetek mind egy irányba mutattak: az Élet felé.

Ha a Bibliai mindvégig az Úton vezet minket, megengedhető-e, hogy ellentmondásokba ütközzünk?

Amennyiben "nem lenne más dolgunk", mint az Írás szerint élni, azt követni, vajon részünk lenne-e mindabban, amit nap mint nap átélünk?

Ha egyáltalán lehet hibáról beszélni, ki vagy kik követték el? Az evangélisták? A Biblia "összeállítói"? A felekezetek vezetői?

Nincs jogom ítélkezni, sem teológiai vitákhoz folyamodni.

Ha elkülönítem az egyházat mindattól, ami a Könyvek Könyvében áll, egyszerű és hatalmas igazságokat fedezek fel. Találok csodákat, próféciákat, megfigyeléseket, törvényszerűségeket. Azt is mondhatom, hogy az Írás "aktuális".

Csakhogy meg kell vizsgálnom, mi az, amit aktualitás alatt értek.

Semmiképp sem azt, hogy ami évezredekkel korábban íródott, azt szóról szóra átvihetem a mai napokra. Az Idő nem csak értem, ellenem is dolgozik.

Hadd vázoljak erre egy példát.

A kiállítás egyik témája a családalapítás, valamint ennek "másik oldala", az abortusz. Ismert, hogy az abortuszt az egyház szigorúan ellenzi. Ezt meg is lehet érteni, el lehet fogadni.

Az viszont sokak számára különösen csenghet, hogy az egyház a házasság előtti szexualitást is ellenzi, mondván, hogy aki házassága előtt szexuális kapcsolatot épít ki, képtelen lesz megélni az igaz szerelmet, képtelen lesz valóban átadni magát a másiknak, mivel lelkének egy része ahhoz, vagy azokhoz "köti", akikkel korábban "egyesült".

Ez rengeteg kérdést vet fel.

Egyrészt: mai világunk nem éppen arról ismert, hogy a szüzességet mint erényt ismeri el és tiszteli.

Másrészt: szülőként és fiatalként is sokan vallják, hogy igenis szükség van az ismerkedésre, éppen azért, hogy fel tudjuk ismerni az igaz szerelmet.

Harmadrészt: saját tapasztalatom, miszerint sokan kellemetlen, rossz élményként élték meg az első aktust, vagy olyan gátak képződtek bennük (akár családi, akár másféle háttér következtében), aminek köszönhetően azonnali, erős szorongást élnek át, amint egy másik partnerrel kívánnak szexuális kapcsolatot kiépíteni. Ezek nem csupán lelki, de testi sérülésekben, gátakban is megnyilvánulhatnak.

Haladjunk visszafelé. Nem hiszem, hogy az utóbbi akkor vezetne helyes útra, ha az első aktus meg sem történt volna. Hiszem, hogy ha valami megtörtént, annak jelentősége van. Meg kellett történnie. Hozzásegít a továbbiakhoz. Kihagyhatatlan lépés volt.

A második pontot szeretném kitágítani.

Miért hozunk létre megannyi kapcsolatot? Amit megélünk a másik mellett, valóban szerelem? Létezik egyáltalán még szerelem?

Legtöbben szinte egész életünkben a spirituális út mellett keresünk még valamit, azaz még valakit. Hiszünk a szerelemben, hiszünk a sírig tartó boldogságban, s ezért kutatjuk életünk párját.

Ha bárki megkérdezné, "Miért megyünk szinte vakon ezen az úton, miért keresünk szüntelen?", azt válaszolnám: "Mert nincs járatlan út". Már jártunk ezen az úton, tudjuk, hogy van. Ezért indulunk el rajta újra és újra.

Majd jönne a következő kérdés: "Ha ismerjük ezt az utat, és azt is tudjuk, hogy van szerelem, hogy létezik valaki, aki a párunk lehet, miért teszünk megannyi kitérőt, miért hisszük azt oly sokszor, hogy ő az, majd lázálomból ébredve megyünk, futunk tovább, csalódással a szívünkben?".

Ezt a kérdést magam is feltettem. A választ Paolo Coelho regényében találtam meg.

És amikor az emberek a reinkarnációra gondolnak, mindig beleütköznek egy nagyon nehéz kérdésbe, ami így hangzik: Ha kezdetben olyan kevés ember volt a Földön, most pedig ilyen sok, akkor honnan jött ez a rengeteg új lélek?

(...)

Bizonyos reinkarnációk alkalmával megkettőződünk. Akárcsak a kristályok, a sejtek és a növények, a lelkünk is kettéosztódik. Kettéválik, és az így keletkezett új lelkek kettéválnak, és így tovább (...) .

(...)

Mindannyian annak a részei vagyunk, amint az alkimisták Anima Mundinak, vagy Alma Mundinak, azaz a Világ Lelkének hívnak. (...) Az az igazság, hogy ha az Anima Mundi csak osztódna, akkor egyre nagyobbra nőne, de egyúttal egyre jobban el is gyengülne. Ezért nem csak osztódunk, hanem újra meg újra össze is találkozunk.

(Részletek a Brida című regényből)

Itt tehát meglelhetjük a választ.

Lelkünk egyre több darabra "hullik", mi pedig ösztönösen a keresésére indulunk. A szexualitás pedig nem más, mint újraegyesíteni, ugyanakkor (főként a férfiak oldaláról) uralni is. Ahogy ki is mondjuk sokszor: magáévá tenni.

A hiba itt keresendő. Ugyanis bár célunk a magunkévá tétel, az uralkodás, a megszerzés, ez lehetetlen. Mégis Kos módjára újra és újra megtesszük, majd miután fejünket többször is a falba vertük, aléltan, erőnket s hévünket vesztve rogyunk a földre.

Ha a szex célja a megszerzés, úgy beszűkül. Az átélés, az egyesülés az, amely kitágít.

Coelho leírja azt is, hogy a "kitágított" szexet minden érzékszervünkkel átéljük. Magunkba tekintünk: vajon hány érzékszervünk "vesz részt" a szexben? A tapintás még talán az élen áll. A látás, a hallás már eltörpül, s még mindig marad kettő: a szaglás és az ízlelés.

Az "egyesülő" szex ereje éppen abban rejlik, amit Coelho a regény során úgy nevez meg: "a látható és a láthatatlan közti híd". Ha jobban belegondolunk ebbe, egy újabb kérdés merül fel: ismerem, ahonnan indulok és ahova jutok?

Saját testünket is egyre kevésbé ismerjük, márpedig innen kell indulnunk, hogy eljussunk a lelkünkhöz, s ezek még csak mi vagyunk: a szexben viszont ketten leszünk.

Visszatérve a Bibliához és az egyház tanításaihoz. Coelho még egy nagyon fontos dologra is kitér. Leírja, hogy a Teljesség is két erőből áll: férfias erőből - ezt tudásnak nevezi- és nőies erőből -ez utóbbit pedig átváltozásnak. Mindkettő létezik, de egymás nélkül nem érhetik el a célt, csakis egymást kiegészítve, egymással egyesülve válnak újra teljessé.

Nézd meg mai világunkat: a tudomány világa. Tudás - csupa férfias energia. De hol a puha öl, mely befogadja, "és lesznek egy testté"? (Mózes 1. könyve, 2:24).

Hogy egybeolvasszam a bibliai és a szexuális motívumokat: ha hullik is a mag, nincs föld, mely hajtássá érlelné.

Válaszokat már kaptunk, de komikusan még mindig ott kering bennünk a lezáratlan kérdés: "Akkor most hogy is van ez a szexxel a házasság előtt?".

Erre is Paolo Coelho szavait tolmácsolom a fent említett regényből:

A Szerelemnek nem ilyen lemondás kell. Az igaz Szerelem hagyja, hogy mindenki a saját útján járjon - mert tudja, hogy ez nem választja szét egymástól a Feleket.