Ezért van távol tőlünk az ítélet, és nem ér el minket az igazság, várunk világosságra, és ímé, sötétség, és fényességre, és ímé, homályban járunk!

Tapogatjuk, mint vakok a falat, és tapogatunk, mint a kiknek szemök nincs, megütközünk délben, mint alkonyatkor, és olyanok vagyunk, mint a halottak az egészségesek közt.

 

Ézsaiás próféta könyve 59:9-10.

Mindennek ideje van.

S bár az óra körbe forog, benne minden percnek szerepe van.

Tudni kell létezni a végtelenségben, de tudni kell élni a pillanatnak.

Az Időben mindennek kezdete és vége van.

Igaz ez? Vagy inkább az Igazság egy része leledzik benne?

A kereszt a sír felett épp e kettősséget jelzi. A vízszintes mutatja az időtlenséget, s benne a függőleges a mulandóságot. Szerepek egy végtelen színműben.

Vajon színészek vagyunk, vagy szerepek?

Talán mindkettő. Csakhogy képtelenek vagyunk megteremteni az egyensúlyt. Nálunk a mérleg csupán akkor áll kiegyenlítetten, ha üres.

Meg akarjuk mutatni, milyen fontos szerepünk van - s hogy mennyire jól tudunk játszani.

Saját magunk csapdájába esünk, ugyanis a festék átmarja arcunkat, s nem tudjuk lemosni. A porondon bukdácsoló bohóc valóban hasra esik, s a bánatos monológot mondó tragika fájdalma sem enyhül a színfalak mögött.

S a néző sem az embert pillantja meg a mindennapokban, hanem a karaktert.

S amikor sírba hull a szereplő, a közönség is vele hal.

Ezért fogja önmagát siratni.

Embernek fia! ímé, én elveszem tőled szemeidnek gyönyörűségét hirtelen halállal, és ne sírj és ne jajgass, se könyed ne hulljon.

Fohászkodjál csöndesen, halottakért való sírást ne tégy, fejékességedet kösd fel, és saruidat vedd lábaidra, s ne fedezd be bajuszodat, és az emberek kenyerét ne egyed.

 

Ezékiel próféta könyve 24:16-17.

Mit jelent az emlékezés?

Nem csak a pillanatot, hanem a végtelenséget is.

Sorsunk elfogadását és a szabad akaratot.

Az Idő is csapdába kergeti nemcsak önmagát, hanem megalkotóját is: az embert.

Úgy hiszi, az ő ideje egyszeri, szólama csak egyszer csendül fel, ezért annál inkább harsog. "Most figyeljetek rám!" Minél inkább zúg mellette a zenekar, annál hangosabban kiabál. Ám ha szólójában magára marad, saját hangjától megrémül, s visszavágyik a csendbe, ahol a többiek is vannak.

Pedgi akkor valóban mindenki rá figyelne - de így már nem érdekes.

S vajon mi mikor fülelünk?

Halljuk egyáltalán magunkat, vagy a tomboló tömegre figyelünk-e?

Akarunk-e hallani?

Nézd meg, hány és hány ember jön-megy fülében hangszóróval, hogy elnyomja mindazt, mi benne szól.

Tegnap esti sétám során döbbentem láttam, hogy a temető, mely csöndes lenne, most árusok hangját visszhangozza. Egymást érik a bódék, hol koszorút, mécsest lehet kapni, máshol - s ez döbbentett meg leginkább - édességet.

De a zsidók, kik nem hisznek vala, írigységtől felindíttatván, és magok mellé vévén a piaczi népségből némely gonosz férfiakat, és csődületet támasztván, felháboríták a várost (...)

Apostolok Cselekedetei 17:5.

Az óra nem jár visszafelé.

Mindennek ideje van.