Sokunk életét kíséri visszatérő motívum.

Írók, költők, festők, zeneszerzők alapozták életművüket ilyen ismétlődő elemekre.

Azt hiszem, útban vagyok ahhoz, hogy megleljem a magam motívumát: az Angyal tekintetét.

Ott látom a kisgyermekek, gyönyörű lányok és haldoklók szemében.

Ahogy öledbe veszel egy törékeny, épphogy megérkezett gyermeket, s szemeitek találkoznak, ott érzed magad a Közelségben.

"Ugye, Te még látod őket? Ugye még látod az Angyalokat?

Hiszen nem rég még köztük voltál. Onnan jöttél Te is.

Ugye még látod őket?"

Majd magadhoz öleled Szerelmedet, tekintetetekkel egymást fürkészitek.

"Ugye, Te vagy az Angyal? Ugye, Te vagy a Szerelem Angyala.

Hiszen Téged értem küldtek. Eljöttél értem. Mióta itt várlak.

Látom a szemed ragyogását. Most ismertelek fel."

S az Út végén újra megjelenik Ő. Szeretted kezét szorítod, s a fájdalmak és könnyek között észreveszed, hogy a szemében ott az a különös fény.

"Ugye, Te már látod őket? Te már látod az Angyalokat!?

Most már Ők is itt vannak Veled. Már nem csak én fogom a kezed.

Nem mehetek Veled, de ők elkísérnek Téged."

Alszik. Üldözte őt a sors ezernyi bajjal,
És mégis élt, amíg mellette volt egy angyal.
Meghalt. Oly egyszerű a magyarázata:
Mikor a nap lemegy, beáll az éjszaka.

Írja Victor Hugo.

Heinrich Heine pedig így vélekedik:

Angyal mondja: égi öröm;

ördög mondja: pokoli kín;

ember mondja: szerelem.

Látod: ez az Angyal Misztériuma - mindenkinek igaza van és senki sem mond helyeset. Az Angyal engedi, hogy meglásd őt - vagy ördögnek, vagy embernek hidd.