A Szeretet nem lehet közvetett - csupán közvetlen.

A Szeretet nem állhat tárgyesetben. Mi magunk pedig nagyon sokszor alárendeljük egy tárgynak.

"Szeretlek" - mondod. Mondtad már valaha: "Szeretek" - minden további nélkül?

A Szeretetet megfojtja, ha feltételhez kötik, hiszen a Szeretet nem igény.

"Nem szeretem, amikor szomorú vagy." Csak akkor szeretsz, ha boldog vagyok?

"Szeretem, amikor önfeledten nevetsz." S ha sírok, akkor nem szeretsz?

A legnagyobb baj az, hogy engem szeretsz.

A halott szereteteddel fojtasz meg engem.

Nézd meg a Természet csodáit. Figyeld meg őket jól, hiszen ők is a Szeretet részesei.

A virágok a Szeretetnek nyílnak - s nem a Szeretetért.

S bármilyen furcsának találod is, a ragadozó állatok Szeretetből ölnek.

Ebben különbözik ember és állat. Az ember minden cselekedete mögött okot, indítékot keres.

"Miért élek?" "Mit szeretsz benne?" "Miért hagyta el?"

A tiszta gondolat, a meditatív gondolat éppen az oknélküliségből születik. A tiszta gondolatból pedig tiszta tett származik.

A tiszta tett nem azt jelenti, hogy alaposan átgondolt, hanem éppen azt, hogy mentes mindenféle októl, indítéktól.

A gyermeket éppen tiszta tudatlansága teszi bölccsé. Ez az a bölcsesség, amit oly sokan keresünk.

A tudomány pedig igyekszik megfosztani a gyermeket tudatlan bölcsességétől. Fejlődése során ugyanis azt kutatja, mikor mosolyog okkal. Ezt hívják "szocializált mosolynak", amikor a gyermek tudja, miért mosolyog.

E két szó erőszakkal került egymás mellé.

Láttál már szocializált mosolyt? Láthattál, ha a mosolynak oka volt - mert megtanultad, mikor kell mosolyogni.

Emlékszem, néhány éves gyermekként műtét előtt álltam. Édesanyám arcán ott ült az aggodalom. Előkészítettek, s kórtermi ágyammal együtt a liftbe toltak, majd onnan egyenesen a műtőbe.

Tisztán él előttem a kép, ahogy mindvégig mosolygok. Még az infúzióban lebuggyanó buborékot is kitörő nevetéssel köszöntöttem.

A liftet kezelő hölgy elmondta Édesanyámnak, hogy még nem látott ilyen gyermeket, aki komoly műtétre készülve is az utolsó éber pillanatáig mosolyog.

Azóta rengeteg év telt el. Újabb műtét előtt állok - s nem tudok mosolyogni.

Mi tűnt el azzal a temérdek esztendővel együtt? Hova lett belőlem a gyermek, aki mosolyog?

Elveszett az "őszinte ember", akiről József Attila is ír Mama című versében?!

Az őszinte ember immár szocializált ember lett.

Most látom, milyen parányi ő...