Én pedig éjszakánként a tűznél nyomoztam az életemet visszafele, mint ahogy lőtt vadat nyomoz az ember, hogy megtalálja a vadászt, aki meglőtte. Én is kerestem azt, aki engem meglőtt, aki elpusztította az életemet, aki rablóvá tett. És oda jutottam el mindig, (...) hogy mindez azért van, mert annak idején, amikor a papírokat osztogatták, nekem nem jutott.

Részlet Wass Albert Adjátok vissza a hegyeimet c. regényéből

Rablók lettünk, s most nyomozunk. Keressük a tettest, kutatjuk azt a második eredendő bűnt, ami azzá tett minket, akik most vagyunk.

Mert ahogy Wass Albert is mondja, vadállatok lettünk, s bár a vadállat nem keresi, ki tette vadállattá, mi szüntelen kutatunk, mert nem érezzük azt, mint a vadállat. Nem érezzük, hogy a helyünkön lennénk. Valami hiányát érezzük.

Ha pedig hiányolunk valamit, az mindig azt jelenti, hogy nem tudjuk, mi az, ami hiányzik. Sosem volt, sohasem lehetett a miénk, egyetlen pillanatig sem tudtuk átélni.

Így hát valójában keresésünk is mindaddig eredménytelen lesz, amíg a hiányt hajt bennünket. A hiány pedig félelmet szül, a félelem erőszakot, az erőszak rút pusztulást.

De minek a hiánya? Hogyan hiányozhat bármi, ha sosem volt a miénk?

A szüntelen keresés okozta szenvedésünk éppen abból fakad, hogy annak idején körbekerítettünk valamit, amit a sajátunkat kiáltottunk ki. Valami olyat, ami azelőtt senkié sem volt - s így mindenkié.

Kerítést húztunk a Szeretet köré. A tulajdonunkká tettük.

S most ott állunk, mint azok az emberek, akik telkeket vásárolnak a Holdon. Abszurd, de így van.

Kitől veszik meg? Előtte kié volt?

S ha megkérded őket, ugyan mutassák meg, melyik telek az övék odafent, vajon mit válaszolnak?

Amíg nem kerítettük be a Szeretetet, nem tudtuk, hogy valaha hiányozni fog. El sem tudtuk képzelni. Hiszen mindig itt van.

Itt? Hol itt?

Kezünkbe vettünk egy befőttes üveget, karunkat meglendítettük a semmiben, majd a fedelet lezárva azt mondtuk: "Ez most már az enyém. Az én levegőm."

Eddig levegő volt, de most, hogy palackban őrzöd, s melledet büszkén verve mondod: "Enyém!" - így már semmi.

Értéktelenné vált. Érzed Te is, s ezért az utcákat járod, s harsogva reklámozod: "Tessék! Vegyenek!" Neked már nem kell, de még mindig képtelen vagy elengedni, még körmöd sarkát is pénzzé tennéd. Halálos ágyadon fekve még testedet is eladnád.

S mit kezdesz utána a pénzzel?

Mert amit a magadévá tettél, amit uralsz, egy idő után unalmas lesz számodra.

Az ember körbekerítette a Szeretetet. A magáénak akarta.

S amikor megházasodik, beáll abba a sorba, amiből Wass Albert kimaradt. Papírt osztanak neki, melyre ráírják, ki a Tiéd, s Te kié vagy. Kinek adtad el a Szeretetedet, s kiét vetted meg.

Majd telnek az évek, s úgy nézel férjedre/feleségedre, mint egy nyakadon maradt koloncra. Mint ifjúságod játékszerére, arra a kisautóra, amit még az ágyba is magaddal vittél, amit álmodban is kezeid közt szorongattál; ám a fiatalság elmúlt, s már nincs rá szükséged.

Mit gondolsz, a tudomány miért ír a házasságról, miért ír családokról? Miért kezeli őket gazdasági intézményként? S vajon miért nem olvashatsz szociológiai elemzést a kommunákról, melyekről Osho beszél?

Azért, mert ahol nincs körülkerítés, ahol nincs tulajdon, nincs birtoklás - ott a tudomány, a mai civilizáltnak feltüntetett társadalom számára nincs érték. Ők ott nem az életető levegőt látják, hanem a semmit.

Ám arra lettünk tanítva, hogy a semmit is támadjuk meg, s döntsük igáink alá. Birtokoljunk - erről szól az életünk.

Ha pedig meguntuk az uralmat, s szeretnénk megosztani, két lehetőségünk adott: vagy a törvény elé kerülünk, vagy a zárt osztályra.

Nem mondhatod férjednek/feleségednek, hogy nem csak őt szereted - mert ő a tulajdonod. Nem kérheted, hogy ne akarja kizsákmányolni a benned lakó Szeretetet, mert az nem birtokolható - abban a percben beadjad ellened a válópert - s íme, máris a törvény előtt állsz. A törvény pedig nem Téged véd, hanem a tulajdont. Lélek, szellem elleni bűncselekményt nem ismer, csupán tulajdon ellenit.

A Szeretetet nem zárhatod palackba, nem emelhetsz köré magas falakat, de papírra sem írhatod le. Ha a tulajdonoddá teszed, meglövöd magad, s gyilkossá leszel.

A Szeretet pedig értéktelenné válik, s akár egy életen át ülhetsz a tűz mellett, kutatva, ki lőtt meg Téged...