Számomra nem vigasztalás, hogy millióknak fáj ugyanaz, ami nekem. Magamnak fáj, ami bennem fáj.

(Részlet Wass Albert Adjátok vissza a hegyeimet c. regényéből)

Döntsd el, hogy fájdalmat okozol magadnak, vagy átéled a fájdalmat - mert a kettő nem ugyanaz.

Sokkal nagyobb szenvedést okozol azzal, ha mások fájdalmát veszed magadra - ha a fájdalmad valójában nem a Tiéd. Áss le fájdalmad gyökeréhez. Ismerd meg. Másként nem tudod, valóban Tied a fájdalmad.

Nem játszhatsz mást, csupán a Te szerepedet. Ne zavard meg a színdarabot. Improvizálhatsz persze, de nem bújhatsz ki a saját bőrödből.

A Te fájdalmad lehet szimbólum. Ami Neked fáj, fájhat másnak is. Először viszont a saját fájdalmaddal kell azonosulnod. Teljesen a magadévá kell tenned, hogy megismerd, hogy tudd: ő a Tiéd.

Csak így leszel képes osztozni mások fájdalmában. Osztozni pedig nem azt jelenti, mint mástól el- vagy átvenni. Osztozni öröm - így hát meg kell tanulnod örülni fájdalomban. Olyan ez, akár táncolni a gyászban - ezt is csak akkor lehetséges, ha a gyász már a maga teljességében a Tieddé vált.

Tanulj meg táncolni a fájdalommal együtt. Akkor bánsz jól vele, ha nem hagyod, hogy megbénítson. Figyeld meg fájdalmad ritmusát, és vedd át. Mozogj vele együtt. Ha megbénítod a fájdalmat, megölöd - már pedig nem ez a cél. Ha megölöd, elszalasztod annak a lehetőségét, hogy megismerd. Ekkor fogsz valójában szenvedni.

Mai korunk pedig éppen erről szól - a fájdalomcsillapításról. Az angol "painkiller" szó - ami a mi nyelvükben fájdalomcsillapítóként szerepel - szó szerint fájdalom ölőt jelent. Felszíni, tüneti kezelést. Nem pedig gyógyulást.

A Gyógyítás pedig nem azt jelenti, hogy megölöm a fájdalmat, hanem éppen azt, hogy elmerülök benne, megismerem - s táncra hívom. Nem gyógyíthat senki gyűlölettel, egyedül a Szeretet által. Már pedig a modern kor orvosai éppen úgy mutatják be a betegséget, mint a saját ellenségünket. Hányszor hallod egy orvos szájából, hogy "Merüljön el a betegségében. Ismerje, szeresse meg a rákot. Gondoljon a tumorára szeretettel."? Ehelyett inkább olyanok hangzanak el, mint "El fogjuk pusztítani. Le fogjuk győzni. Kivágjuk, eltávolítjuk. Ez csupán egy felesleges szerv/szövet, ami csak gondot okoz Önnek."

Valóban felesleges lenne minden "rossz"? Tévedés lenne, büntetés?

Ha tévedés volna, nem jöhetne kívülről, elvégre hisszük, hogy a Teremtés tökéletes - azt tanítják nekünk, hogy Isten tévedhetetlen. Ha viszont büntetés, annak is kívülről kell érkeznie. Valami nem stimmel.

"Isten akarata", mennyit hallottam ezt később is az emberektől. Ha már nem tudtak egyebet mondani, azt mondták: ez volt az Isten akarata. S mindig csak olyankor mondták, amikor valami rossz történt, valami nagyon nagy baj, amin nem lehetett segíteni. Isten akarata. Mintha az Isten mindig csak rosszat akart volna nekünk, embereknek. Vagy mintha csak mindig olyankor jutott volna eszünkbe, hogy Isten is van, amikor baj szakad reánk.

Írja Wass Albert önéletrajzi munkájában - egy kisgyermek szemszögéből nézve a világot.

Mi pedig így látjuk a fájdalmat - felnőtt fejjel. Tanult tehetetlenségként.

Önmagad megismerése fájdalom. Ha rosszul csinálod szenvedés. A kettő nem ugyanaz.

Emlékszel, amikor Jézusról és az Apostolokról beszélgettünk? Azt mondtuk, azért írtak róla, mert nem ők élték meg. Éppen ezért van passió, éppen ezért van szenvedéstörténet: mert nem ismerték a fájdalmat - bár valójában a szenvedést sem.

Legtöbbször azt hisszük, a szenvedés jelent folyamatot, ami vezet valahová, pedig valójában a fájdalom az igazi folyamat. A buddhista tanok - amelyek szintén kívülről látnak! - szenvedésről beszélnek, nem pedig fájdalomról.

Sem a buddhizmus, sem a kereszténység nem gnosztikus - avagy nem a megismerésen alapszik. Sokkal inkább hipnotikusak.

Erre épít a pszichiátria ipara is - nem a megismerésre, hanem a kábításra. A fájdalom megölésére.

Döntsd el - megismersz, vagy engedsz a kábításnak.