A rengeteg gondolat mellett, melyek átcikáznak testemen, Auden sorai járnak bennem. (1939. szeptember 1. című verse)

Amikor tested már kezdi levetni magáról a fizikai világ láncait, s nem marad más, csak a hangod, vajon milyen hang fog továbbélni benned? Mit fog mondani Neked, s azoknak, kik még utánad maradnak?

Valóban ez történik, amikor eljutsz a végső igazság felismeréséhez? Felismered-e a sorsdöntő játszmákat?

Tudod-e őszintén mondani: Szeretlek?

Nem a létezés tart egy szemhunyásig, hanem az élet. A létezés végtelen, mint ahogy Te magad is.

Most már minden végtelen. Felismerlek Benneteket!

Igen, és már nincs más hátra, mint hogy megköszönjem. Megköszönjelek Benneteket egymásnak és magamnak.

Ha egy férfi szívében csak a mai nap lángja él, az csak átmelegít, de fényt nem ad.

Ha nem tudnak felismerni, nem tudják, mit jelentesz vagy jelentettél nekik (valójában ahol ez a felismerés zajlik, csak a jelen létezik), az nem azt jelenti, hogy nem Te vagy a fény az életükben, hanem azt, hogy még magukat nem ismerték fel. Még barlangban vannak, ahol egy láng nem képes fényt adni és megmutatni a kiutat.

Szeresd őket, mert még dolguk van itt! Még él bennük a Harc, mely az Életüket adja.

A fény akkor fog felragyogni, ha véget ért a Harc.

Ha belenézek a gyertya lángjába, tudom, a Ti fényetek is ott van. Ragyogjatok hát, magatokért és másokért!