Ez a mondat a Valahol Európában című musicalben hangzik el, Kuksi legelső dalában. A kisfiú a háború viszontagságai elől menekül, kezében kedvenc játékmackójával, aki az egyetlen mentsvárat jelenti számára.

Még kisgyermek, de a férfilét első leckéjét már megkapta: nem szabad félni. Ő pedig jó akar lenni, betartani a játékszabályokat, akkor is, ha az élet más játékot játszik vele, ám hiába marad hű utolsó szívdobbanásáig, a játékot nem ő nyeri.

Halálát a hazugság okozza.

Miért kell hazudnunk? Azért, hogy létrehozzunk valamit, egy hamis valóságot, amivel magunkat próbáljuk megnyugtatni.

A hazugság nyugtató. Ha valaha kellett nyugtató hatású gyógyszert szedned, tudod jól, hogy kábítószeren éltél. Egy olyan kémiai anyagon, amely eleinte úgy tűnt, megoldja a problémáidat, majd hosszabb idő elteltével azon vetted észre magad, hogy nem tudsz nélküle létezni, a rabjává váltál. A gondjaid pedig csak sokasodnak.

Az életet rengeteg "nyugtatóval" tudjuk csak elviselni, amelyek lehetnek fizikaiak és mentálisak. Egy a fontos: ne legyen kapcsolatunk a realitással. Tudjuk, hogy bele is halhatunk, de az még mindig jobb, mint a valóság. Amikor viszont a halál hűvös szele karcol, akkor már előle menekülnénk ... és az ördögi kör bezárul.

Nézz a sorok közé: a hazugság "politikája" ugyanaz a struccpolitika, amelyről az Ötödik metamorfózisban fogunk beszélgetni a tudomány kapcsán. Nézz vissza onnan!

Úgy is mondhatnánk: ami politikával bír, az hazugságra épül. A hazugság pedig bármikor összeomolhat.

Ezt csináljuk most: ülünk a hazugság halmain, ami folyton kileng. Tudjuk, hogy nem szilárd alapon nyugszunk (ezért nincs "nyugtunk", csak nyugtatók árán), de inkább tovább építjük a légvárat, hátha ugyanabból a matériából még több megszilárdítja azt.

S ahelyett, hogy biztos alapot keresnénk, egyre erősebben kapaszkodunk.

Korunk Kuksiai vagy halottak, vagy rövid időn belül mindet elpusztítjuk, mert Kuksi a gyermek szemével lát. Látja, hogy hazugságokra alapozunk, látja, hogy össze fog dőlni, s figyelmeztet minket, de mi nem akarjuk, hogy bárki is figyelmeztessen, inkább a hazugságot is hazugsággal leplezzük (elvégre nincs olyan szekér, amire nem lehet még pakolni), mert mi, "felnőttek" tudjuk, mit kell tennünk.

Nézd meg, miként bánunk ma a gyermekekkel.

Életük nagy részében iskolapadba ültetjük őket, ahol nem a saját véleményük, gondolatuk számít, csakis az, hogy amit elmondunk nekik, vissza tudják adni. Megtanítjuk őket tökéletesen hazudni. Amint kilépnek az iskolából, figyelünk arra, hogy ez a hazugságból épített hajó nehogy léket kapjon, ezért minden oldalról körülvesszük őket. Álvalóságot teremtünk nekik, s elhitetjük, hogy ez így jó, ezt kell követned. Erre szolgál többek között a média is.

Féltve óvjuk őket mindattól, ami a bennük élő Ős Tent szólítja meg.

A gyermekekhez való viszonyunk egy ősi ellenérzetből fakad, amit "a fejlődő technológia" csak tovább rombolt.

Ilyen szülő akarsz lenni?