Címként azt is írhattam volna: Az Élet művészete - a Művészet élete. Ám ehhez kicsit távolabbról kell indulnunk. Meg kell értenünk, miként kapcsolódik az Élet a Logoszhoz.

A Logosz az Életet jelképezi, ahogy az Élet a Logoszt.

Ám mi az életet másként értelmezzük. Körül akarjuk határolni, mint minden fogalmunkat. Ki akarunk tépni egy részt a nagy Egészből, és rámondani, hogy ez az. Csakhogy egyetlen szelet nem maga a torta.

Tehát körül akarjuk határolni. Körülhatárolni az állandó mozgást és változást. Kijelölni két pontot, és azt mondani, innentől idáig. De mire eljutok az egyik ponttól a másikig, a kettő közötti "rész" már nem ugyanaz.

Ezért értjük nehezen a Logoszt. A Logosz ugyanis egyesít, nem pedig szétszabdal. A kiszabott rész múltbelivé válik, ám a Logosz a jelenben létezik. Nincs innen és nincs idáig - csak most és itt van. Múlt és jövő már csak részek, amelyek belőle indulnak ki. Ám azzal, hogy kilépnek, máris elvesztik jelenüket.

Miként kapcsolódik ide a művészet?

A művészet -legyen az festészet, szobrászat, zene, tánc, irodalom- mind a jelenben zajlik. Tény, hogy a képet, szobrot, zeneművet, verset már megalkották, a katarzis itt és most jön létre bennem, amikor nézem, hallgatom játszom, olvasom.

Egy műalkotást, egy zeneművet lehet térbe, formába helyezni, ám amitől művészet, az egyedül a jelenben nyilvánulhat meg.

Így válhat igazzá a korábban felbukkant állítás, miszerint a művészet mindig az életről szól, az életért létezik. Fontos itt ugyanakkor megjegyezni, hogy elsősorban a művészet szolgálja az Életet.

A szépet, az értéket, melyet a művészetben megjelenítünk és keresünk, az Életből merítjük, onnan ültetjük át. Mindent, amit megformálunk -akárcsak a gondolat szintjén is- valahonnan származtatjuk. Ez a valahonnan a Logosz. A Logoszban minden egyesül, amit csak részletenként tudunk dimenzionálni.

A szépet, az értéket csak akkor látjuk és éljük meg a művészetekben, ha azok valahonnan már ismerősek számunkra. Ez tulajdonképpen a Logosz igazsága. Nem hiába a mondás: nincs új a nap alatt.

Carl Gustav Jung ezt a Logoszt érinti, amikor a kollektív tudattalanról beszél. Kollektíva = egyesítés. Egyesítés pedig a Logoszban létezik. Minden más csupán leképezés. A szó magában foglalja az irányt: le. A művészet pedig felfelé hat.

A művészet -az a művészet, amely a Logoszban fogant- az Életet élteti. A művészet "oldani és oldódni" vágyik.