Mai beszélgetésünk címét egy mostanában népszerű slágerből kölcsönöztem.

Sokat emlegettük a valódi Szeretetet, a szerelmet s a párkapcsolatokat, ám mindezek kimeríthetetlenek, hiszen amíg életetni képesek, mindaddig csodálatos élményekkel, felismerésekkel ajándékoznak meg.

Ám felmerül a kérdés: vajon a szenvedés ugyanúgy osztályrésze mindennek?

Ha tényleg szeretek, ha igazán szerelmes vagyok, éppúgy kell sebeket szereznem, mint élveznem a felhőtlen napsütést?

Persze, nagy bölcsen rávághatnánk, hogy ez természetes, hiszen minden csak akkor teljes, ha mindkét oldalát egyaránt megismerem.

Kijelentjük, s a várt megkönnyebbülés mégsem érkezik meg.

Számtalan aforizmát, idézetet ismerhetünk, melyek arra kívánnak rávilágítani, hogy a jóért a rosszat is vállalnunk kell.

Valóban úgy gondoljuk, hogy létezik a szükséges rossz? Áldozatot hozunk, vagy önmagunkat áldozzuk fel? (Korábban erről is beszélgettünk.)

Mit élünk meg egy kapcsolatban, amikor azt mondjuk: "Tudom, hogy rendetlen és nem is a leghűségesebb, mégis szeretem." A mondat elég művinek tűnhet, mégis gyakoribb, mint gondolnánk.

Fodor Ákos Három negatív szó című rövid írása jut eszembe a fenti mondatról.

Nincs

Semmi

Baj

Meglepő. Gyakran hangoztatjuk, de vajon elgondolkoztunk-e azon valaha is, mi az, amit valójában mondunk?

Ha most újra megnézed a fent említett mondatot. Persze, itt leginkább a teljes mondat bír hamis kicsengéssel, de sokszor maguk a szavak is árulkodnak. Mondok erre egy szemléletesebb példát.

"Látom a hibáidat, de én így szeretlek."

Szembesültem már ezzel, és el kell mondanom, cseppet sem úgy éreztem, mintha hálásnak kellene lennem annak, akitől hallottam. Köszönöm helyett azt mondanám: Hazudsz! Legfőképp magadnak.

A valódi Szeretetben nincs "annak ellenére". Egyrészt ez tagadás, ami ellentmond a Szeretetnek. Másrészt ha szeretlek, nem tudom azt ellened fordítani.

A Szeretet nem történhet valami ellen, vagy valamivel szemben, de nem lehet valamiért szeretni. Az ugyanis nem szeretet, hanem érdek.

Sokan ostorozzák József Attilát a nőkhöz írt versei miatt. Úgy vélik, anyakomplexusát későbbi párkapcsolataiban elégtételként kompenzálta. Azt viszont kevesen veszik észre, hogy képes volt arra, amire csak kevesen - a haragot szeretetté formálni.

Érted haragszom én, nem ellened,
nosza szorítsd meg a kezem, mellyel magosra tartalak álmaimban,
erősítsen az én haragom, dehogy is bántson, kedves.

A Szeretet nem formálható haraggá, gyűlöletté, ellentétben azzal a közhellyel, miszerint a lángoló szerelmet és a mély gyűlöletet egy hajszál választja el.

Mégha egyazon érme két oldaláról beszélünk is, nem kerülhetünk egyik pillanatról a másikra az ellentétes oldalra - oda út vezet.

Mitch Albom saját élményein alapuló regényének filmváltozatában (Leckék az életről) a halál torkában álló öreg professzor egy rendkívüli mondatot mond:

A Szeretet az egyetlen racionális tett.

Paradoxonnak tűnik, ugyanakkor annál sokkal többet jelent ez a hat szó. Valójában nem a Szeretet kérdőjeleződik meg, hanem a racionalitás, ami ez esetben tetté nemesedik.

A Szeretetnek ugyanis megvan az a csodája, hogy nem tűri a hazugságot, de nem is hazudtolható meg. Mire észrevennénk, a Szeretet már elillan az igaztalan szavak mögül.