Amíg nem mondod valakire, hogy Ő AZ! - addig nem is szereted igazán.

És ha felmerül benned a gyanú: "Lehet, hogy mégsem Ő AZ?" - azt jelenti, hogy már nem is szereted.

(Müller Péter)

Hányszor merült fel benned a gondolat? "Megtaláltam. Ő az." S az idő múlásával megszólal benned a vészcsengő: "Vagy mégsem Ő az?"

Amikor megismerted, lángra gyúlt benned valami. De vajon mi? Lehetséges, hogy a benned uralkodó túlnyomásnak elegendő volt egy parányi szikra a robbanáshoz, s mikor elült a zaj, a por, s a parázs is kihűlt már, körbetekintesz, s csupán a rombolást pillantod meg magad körül.

Mégsem Ő az?

Mi változott meg? Ő? Vagy én? Netán mindketten?

Részigazság azt mondani, hogy mindhárom kérdésre igennel lehet felelni. Természetesen minden megváltozott. Te sem az vagy, aki akkor voltál, mikor őt megismerted; ő sem az, sőt, az Idő sem ott jár, ahol akkor.

Beleragadtunk a múltba?

Vagy talán éppen akkor követtük el a hibát, amikor mindketten a legjobb arcunkat akartuk mutatni a másiknak. Valójában nem azt közvetítettük egymás felé, milyenek vagyunk, hanem azt, hogy milyenek lehetünk.

Ahelyett, hogy közeledtünk volna egymás felé, távolodni kezdtünk.

S amint megcsillant arcunk a púder alatt, már nem azt a vonzó képet láttuk egymásban.

Mi több, azt mondtuk egymásnak: "Én ilyen lehetek, HA Te is ilyen leszel."

Feltételt szültünk feltétel által.

Beszélhetünk-e szerelemről feltételes módban?

Amikor a csalódás szele érint, valójában nem történik más, mint a szerelem meglibbenti fátylát, s egy lehetőséget mutat: megmutatja, mi van rajta túl.

Ahhoz viszont, hogy ezt megértsük és képesek legyünk megélni, rendkívül magas fejlettség szükséges. Úgy is mondhatnám: elő kell készítenünk a Szeretetet - ugyanis ami a Szerelmen túl van, az nem más, mint maga a Szeretet.

A Szeretetet nem elég önmagunkban elültetni. Kell, hogy meglássuk, mikor van ő jelen, s mikor a Szerelem.

Amikor a féltékenység üti fel a fejét, ugyancsak az történik, mint amikor az első csalódással találkozunk: bekopogtat a Szeretet.

A féltékenység ugyanis a Szerelem elvesztésének félelme.

A Szerelem nem más, mint azonosulás - az azonosulás pedig előbb vagy utóbb az elvesztés kínzó fájdalmával párosul. Mégpedig szükségszerűen.

Az azonosulás azt jelenti, hogy csak a Szerelmemmel vagyok képes értékelni magam. Nélküle nem létezem.

A milliomos szerelme a pénze, a muzsikusé a hangszere - és még sorolhatnánk.

Tekints magadba. Van szerelmed?

Egy vagy vele? El sem tudnád képzelni magad nélküle, ugyebár?

Midőn elérkezik életedbe az elvesztéstől való szorongás, azt jelenti, hogy a Szeretet már úton van Feléd; már kopogtat, itt az ideje, hogy kaput faragj számára.

Ehhez viszont tudnod kell, hogy amíg a Szerelmet az uralom, az "egyedül az enyém vagy" tartja életben, addig a Szeretetet a megosztás táplálja.

Ha a Párod féltékeny, biztos lehetsz benne, hogy szerelmes beléd. Itt az ideje, hogy megtanuljatok szeretni.

Ha már képesek vagytok azt mondani: "Ő és Én", ez annak a jele, hogy elindultatok a Szeretet ösvényén. Amíg azt mondjátok: "Mi", addig még maradjatok a Szerelem édes mezein. Használjatok ki minden percet, minden érzést, mi felemel.

Ha a szeretkezés után a különlét fájdalma fogad benneteket, az ugyancsak arra fog ráébreszteni, hogy a pillanatnyi egybeolvadás helyett valami sokkal magasztosabb vár rátok.

Ám tudjátok, hogy a Szeretetnek is megvan a maga ideje - éppen úgy, ahogy a Szerelemnek is. Egyiket sem szabad siettetni. Ha mégis megpróbálnátok, döbbenten fogjátok tapasztalni, hogy a Szerelem valóban a fizikai időben létezik, míg a Szeretet ideje az Időtlenség.

Mindez nem azt jelenti, hogy a Szerelemre nincs szükség, mivel az csak múló illúzió.

Ha a Szerelem az Élet, a Szeretet a Létezés.

A Szerelem a Most-ban létezik. Ahogy Müller Péter vallja:

Ha valakibe régóta szerelmes vagy, és váratlanul megpillantod az utcán, úgy érzed, mintha most szeretnél bele. Nem azt mondod, hogy "Ja, ezt az érzést már ismerem!", hanem hirtelen megdobban a szíved.

(...)

A szerelem addig tart, míg a társadba minden pillanatban beleszeretsz.

Az Élet forrásában nincs tegnapi víz.

A Szeretet néma, lappangó.

Amikor minden egyes pillantás magával sodor, addig szerelmes vagy - tehát Te is a Most-ban létezel. A helyeden vagy, minden rendben.

Ha már nincs benned félelem, csupán valami önmagadnak megmagyarázhatatlan nyugodtság, akkor érkezett el a Szeretet.

Állj készen, lásd meg a pillanatban a lehetőséget.